Csuja Imre – EGYÉLETEM | életrajzi est
A Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész Csuja Imrét senkinek nem kell bemutatni. Mindenki ismeri a legendás filmekből, tévésorozatokból: ő volt Csoki az Üvegtigrisből, Bala a Valami Amerikából vagy a polgármester úr a Mi kis falunkból. Az orgánumát meg talán még többen ismerik, hiszen többek között ő kölcsönözte a hangját a legendás spanyol nyomozó Torrentének, a Rém rendes család fejének, Al Bundynak, Wesley Snipesnak vagy éppen Andy Garciának.
Ez az este azonban nem a szerepekről szól, hanem az emberről.
Hogyan lesz egy hajdúnánási fiúból az ország egyik legismertebb és legkedveltebb színésze? Kik és mik formálták az életét? Milyen volt a pályakezdés, amikor a színészet mellett költöztetőként és sírkövesként is dolgozott? Hogyan vezetett az út a vidéki színházaktól a fővárosig, majd a szinkron, a film és a magyar színházi élet meghatározó szerepeihez?
Csuja Imre ezen az estén saját életéről mesél.
Gyerekkorról és családról, a versek szeretetéről, a színészi pálya első éveiről, mesterekről és pályatársakról, színházról, filmezésről és a szinkron világáról. Szóba kerül a legendás Portugál, amelyben több mint négyszáz alkalommal játszotta a kocsmárost, és természetesen az Üvegtigris és a Valami Amerika forgatásainak történetei,
...
mehr anzeigen
Csuja Imre – EGYÉLETEM | életrajzi est
A Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész Csuja Imrét senkinek nem kell bemutatni. Mindenki ismeri a legendás filmekből, tévésorozatokból: ő volt Csoki az Üvegtigrisből, Bala a Valami Amerikából vagy a polgármester úr a Mi kis falunkból. Az orgánumát meg talán még többen ismerik, hiszen többek között ő kölcsönözte a hangját a legendás spanyol nyomozó Torrentének, a Rém rendes család fejének, Al Bundynak, Wesley Snipesnak vagy éppen Andy Garciának.
Ez az este azonban nem a szerepekről szól, hanem az emberről.
Hogyan lesz egy hajdúnánási fiúból az ország egyik legismertebb és legkedveltebb színésze? Kik és mik formálták az életét? Milyen volt a pályakezdés, amikor a színészet mellett költöztetőként és sírkövesként is dolgozott? Hogyan vezetett az út a vidéki színházaktól a fővárosig, majd a szinkron, a film és a magyar színházi élet meghatározó szerepeihez?
Csuja Imre ezen az estén saját életéről mesél.
Gyerekkorról és családról, a versek szeretetéről, a színészi pálya első éveiről, mesterekről és pályatársakról, színházról, filmezésről és a szinkron világáról. Szóba kerül a legendás Portugál, amelyben több mint négyszáz alkalommal játszotta a kocsmárost, és természetesen az Üvegtigris és a Valami Amerika forgatásainak történetei, műhelytitkai is.
Mesél arról is, hogyan ismerte meg több mint negyven éve a feleségét, és azokról az emberi történetekről, amelyek a jól ismert szerepek mögött húzódnak.
Az EgyÉletem a stand up és az életrajzi történetmesélés különleges találkozása.
Nemcsak sikerek, hanem kudarcok, nehézségek, ügyetlenségek és váratlan fordulatok is helyet kapnak benne.
Őszintén, humorral, öniróniával és szerethető közvetlenséggel.
Egy este, ahol lehet nevetni, nosztalgiázni, és közben közelebbről megismerni egy olyan embert, akit szerepein keresztül már évtizedek óta ismer az ország.
KULTÚRA • HUMOR • SZEMÉLYESSÉG
Alkotók:
Szereplő: Csuja Imre
Rendező-producer: Lévai Balázs
Produkciós menedzser: Boros Panna
Fény: Ács István
🎟️ SUPER EARLY BIRD: 20 €
Korlátozott számban!
weniger anzeigen